A Szatmárnémeti Természetjárók biciklitúrára készülnek Aranyosmeggyes várához

Aranyosmeggyes vára2014.03.30. vasárnap az előrejelzés szerint megint jó idő ígérkezik, ezért Vadady-Filep Gyula könnyű kerékpáros túrát tervez Aranyosmeggyes várához.

Tudnivalók az úticélról

Aranyosmeggyes (Aranyosmedgyes, Medieșu Aurit) falu és községközpont Szatmár megyében. Aranyosmeggyes vára a 13. században épült, és ez időtájt Erdély történelmének egyik fontos gócpontja volt. Az első vár az Árpád-korban épült és sokáig Jákóvárnak is hívták. 1490-ben ecsedi Báthori István és András foglalták el. A középkori várat a 16–17. században, több szakaszban átépítették. A legfontosabb építési periódus Lónyay Zsigmond birtoklásának idejére, 1630 és 1657 közé esik. Az általa átalakított várkastély négyszögletes alaprajzú, kétszintes építmény volt, négy sarokbástyával, kaputoronnyal, belső udvarral és a középkori vár árokrendszerével. Erre még a 17. században egy harmadik emeletet is építettek. Miután Lónyay Annától a Habsburgok hűtlenség címén elkonfiskálták, a szatmári császári őrség 1670-ben lerombolta. Megmaradt részei 1707-ben leégtek. Wesselényi Ferenc  1732 után újjáépítette és a 19. században még lakták. Elromosodott, 1940 és 44 között részben felújították, de a német csapatok felgyújtották. Ma erősen romos állapotú. Négy sarokbástyás sáncművének részletei láthatók a környező kertekben. (Wikipédia)

Az Aranyosmeggyes vára biciklitúrára részletei

Találkozás a kereskedelmi (economic) iskola előtt, vasárnap reggel 10-kor.

Szombaton óraállítás! Aki elalszik vagy elnézi az órát, lemarad. 🙂

Az út 21 km hosszú, (és 21km vissza) jó minőségű ősszel öntött aszfalton végig sík területen lesz a biciklizés, tehát nem túl hosszú, és kimondottan könnyű túrára lehet számítani, ami bármelyik korosztály számára megfelelő. Gyerekek és idősek is bátran elindulhatnak.

Ha valaki esetleg mégsem bírja, könnyebben elfárad, vagy esetleg nagyon felerősödik a szél, az udvari vagy aranyosmeggyesi állomáson fel lehet ülni a vonatra és hazajönni vonattal.

Az óraállítás miatt este 8-is világos lesz, így ha jó a hangulat, akár estig is lehet maradni, rengeteg idő áll a csapat rendelkezésére. Egyelőre nincs meghatározva, hogy mikor lesz a visszaindulás, ezt a csapat hangulata határozza majd meg. Sötétedésre mindenképpen hazatérnek.

A vár közelében van egy kis tó, ha az időjárás megfelelő és lesz száraz tűzifa, szalonnasütés is lesz.

Bár az út mérsékelten forgalmas, mivel végig autóúton lesz a biciklizés, ajánlott a fényvisszaverő mellény és a sisak (ha van), ha pedig nincs, akkor valamilyen világos, rikító színű ruha viselete.

Az érdeklődők kedvcsinálóként a Szatmárnémeti Természetjárók facebook csoportjában szemezgethetnek a korábbi fényképek között.

A túráról bővebb információkat Vadady-Filep Gyulától lehet kérni a 0758-435763-as telefonszámon.

Szeretettel várnak minden biciklizni vágyó Szatmárnémeti Természetjárót!

A kép forrása: http://vilagbiztonsag.hu/keptar/albums/userpics/11160/normal_03aranyosmeggyes_std.jpg

Vajon miért pont FLP network marketing üzletet építs és miért pont most?

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Read previous post:
Vasárnap 2014. március 23.-án a Komzsa-tetőn jártak a Szatmárnémeti Természetjárók

Vasárnap 2014. március 23.-án a Komzsa-tetőn jártak a Szatmárnémeti Természetjárók Tavasz van, ébredezik a természet, így a kellemes meleg időt...

Close