Lasagne

Lasagne lasagna receptGarfield kajája. 🙂

A család már rég nem eszi, mióta AIP étrenden vagyok, én sem. De azért legyen itt ez is, talán majd valamikor hiányozni fog, és elkészítjük. Ha jól emlékszem ez is mindmegette recept volt.

Lasagne (vagy lasagna) hozzávalók

  • 1-1,5 kg darált hús
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 fej közepes vöröshagyma
  • bazsalikom
  • paradicsomszósz (kb. 1,5 liter)
  • kb. 1/2 liter tej
  • 3-4 evőkanál liszt
  • kb. 8 dkg vaj
  • olaj
  • 1 csomag (50 dkg) lasagne tészta

Lasagne (vagy lasagna) elkészítése

Az olajban az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt megdinszteljük, majd rátesszük a darált húst, és nagyobb lángon egészen addig pároljuk, amíg kifehéredik a hús. Sóval, borssal ízesítjük. Ezután pici vizet teszünk alá, és fedő alatt megpároljuk. Amikor már majdnem készen van, felengedjük a paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítjük, és jól összefőzzük. Ez a ragu.

Közben a vajat felmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, és addig hevítjük, míg el nem kezd kifehéredni. Felengedjük tejjel, sózzuk és nem túl sűrű szósszá (besamel) főzzük. Ha sűrűsödne, tejjel hígíthatjuk.

Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazunk, az aljába teszünk kevés ragut, több besamelt, majd jön a tészta, a ragu, a besamel, aztán a tészta, váltakozva. A lényeg, hogy a tetejére kerüljön az utolsó adag ragu. Megszórjuk reszelt sajttal, alufóliával letakarva, kb. 35 perc alatt készre sütjük (amíg a tészta megpuhul).

Jó étvágyat!

Vajon miért pont FLP network marketing üzletet építs és miért pont most?

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close

Read previous post:
Szecsuáni csirkemell

Volt már, aki azt mondta erre a receptre, hogy ha nem csípős, akkor tuti nem szecsuáni, mivel minden, ami szecsuáni...

Close