A vita nem a Pride-ról szól – hanem a másság tűréséről
Az utóbbi időben egyre gyakrabban látom, hogy a Pride körüli beszélgetések nemcsak megosztóak, de sokszor valójában nem is a Pride-ról szólnak. Nem arról, hogy ki mit gondol az LMBTQ-közösségekről, hanem arról, hogy mennyire viseljük el, ha valaki más. Másképp szeret, másképp öltözik, más értékek szerint él. És ez a fajta másság – ha elég hangosan jelenik meg – zavarni kezd. Nem azért, mert bánt, hanem mert emlékeztet valamire, amit elfojtunk, amitől félünk, vagy amit nem értünk.
A falak nem védenek – csak kizárnak
A Pride-ellenes hangok engem nem azért zavarnak, mert nem értenek egyet vele. Hanem mert nem is akarnak érteni. Nem kérdeznek, nem keresik a közös nyelvet. Inkább falakat építenek, táblákat emelnek, szlogeneket harsognak. Mert az egyszerűbb. Mert a világ ijesztő, ha túl sok színe van, és az emberek nem a megszokott dobozokba illenek.
És ha egyszer azt mondjuk, hogy „erről nem beszélhettek”, akkor holnap azt is mondhatjuk, hogy „ti sem beszélhettek”. Ez nemcsak az LMBTQ emberek ügye – ez mindenkié, aki valaha is érezte azt, hogy „nem illik bele” valamibe.
A Pride nem „felvonulás” – hanem lélegzetvétel
A Pride nem csupán egy színes rendezvény. Az embereknek, akik ott vonulnak, gyakran ez az egy nap az, amikor nem érzik magukat kisebbségben, nem érzik magukat furcsának, nem kell magyarázkodniuk a létezésükért.
Ha ezt elvesszük tőlük, az nem csak egy program törlése. Az egy üzenet. Azt mondjuk vele: „nem vagytok fontosak”. És aztán ezt az üzenetet mások is megkapják. A fogyatékkal élők. A szegények. A romák. Az egyedülálló anyák. A mentális betegséggel élők. A politikai kívülállók. Bárki, aki valahogy nem „normális”.
Emlékszem, amikor a „másság” tilos volt
Nem volt olyan régen, amikor egy egész országot tartottak félelemben és csendben. Amikor az emberek megtanulták, hogy ne kérdezzenek, ne lógjanak ki, ne gondolkodjanak máshogy – mert abból baj lehet. Ez volt a kommunizmus. Nem kellett LMBTQ-nak lenni ahhoz, hogy „másként gondolkodónak” számítson az ember. Elég volt, ha kérdeztél, ha más könyvet olvastál, ha hittél valamiben, amit a rendszer nem hagyott jóvá.
Én ebből jövök. Emlékszem azokra az időkre. És pont ezért nem tudok csendben maradni, amikor azt látom, hogy emberek ma is azon dolgoznak, hogy bizonyos életek láthatatlanok maradjanak.
Mert én abban hiszek, hogy a Föld mindenkié. Nemcsak azoké, akik hangosabbak, gazdagabbak, vagy „normálisabbak”. Hanem azoké is, akik keresnek, kérdeznek, másmilyenek – és akiknek talán egyetlen nap, egyetlen felvonulás az, ahol végre otthon érzik magukat.
Én is más vagyok. Te is az vagy. És ez rendben van.
Nem vagyok tagja az LMBTQ-közösségnek. De ismerem az érzést, amikor valaki rám néz, és azt gondolja: „ez nem ide való”. És talán pont ezért gondolom azt, hogy nem a másságtól kéne félni, hanem az egyformaság kényszerétől. Attól, hogy csak akkor élhetsz békében, ha nem lóg ki belőled semmi. Ez nem szabadság. Ez önfelszámolás.
Nem mindenkinek szól – de akinek igen, az érteni fogja
Tudom, hogy vannak, akik ezt olvasva már készen állnak a „de miért kell ennyire mutogatni”, „miért nem maradnak csendben” és hasonló kérdéseikkel.
Nem haragszom rájuk. Csak most nem nekik írok. Hanem azoknak, akik érzik, hogy a világ nem fekete-fehér – és nem baj, ha valaki más.
Vajon miért pont FLP network marketing üzletet építs és miért pont most?